A levél

Emlékeim közt van egy tépett levél,

Levél, melyet nem is küldtem el.

Féltékenység szülte a bolond szenvedély,

De olvassuk csak el, mit mondd a levél:

"Mondd, miért szeretsz te mást, és én csak téged?

Miért másnak örülsz úgy, ahogy én néked?

Ha mellém sodort egyszer már az élet,

Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot,

Ha mástól akarod a boldogságot?

Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem,

És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,

Szólhattál volna: ne kezdjük el.

De te lázba jöttél, s lágyan átkarolva,

Hozzám hajolva hazudtad el:

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,

S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret."

De én ezt a kis levelet most összetépem,

Ha így akartad, hát nekem sem fáj."

Távol...

Csillagok között

Csillagok, ha fényüket vesztenék

Ha minden út elhagyná megunt helyét

Parttalan óceán volna az éjszakám

Amiben hozzád sosem érek

Száz nyitott kapuban állnék egymagam

Hol a hang, mely hív, hogy lépjek?

Árnyamon árnyadat keresném.

Nélküled hűlt helyed, még szeretném

Várnék éveket, hogy megérintselek

Egyedül úgy fázik a lélek

Visszhang mely nem felel

Határ a semmivel, úgy élnék, várva téged

Minden múlik

Az idő nélküled elmúlik,

szétválnak percek, idők,

téboly csend fekszik mellettem,

kopognak szerelmet, véletlent.

Fulladt mámorban elvesztem,

öntudatlan, félig ölelnélek,

láz tüzel bennem, szemtelen,

ami már kiégette lelkem.

Ajkam és repedt ajkad között

hideg jégfullánkok szúrnak,

testem sejtjei széthullnak,

agyamban háborút dúlnak.

Nélküled az idő megdermed,

aljas, rideg, hazug kéjben,

semmi sem olyan, mint régen,

értelmem elveszett véled.

Visszapörgetnem a végtelent,

szemem égne ébrenlétben,

de csak csendes emlék közt

nézem az összeroskadt időt.

A csöndnek csapdájába estem,

pupillámon szárnyal tekintetem,

a messzeség kapujában állok,

és várlak tűz és füst között.

Nélküled

Annyi mindent kéne még elmondanom

S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom

Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk

S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk

Mint a villám tépte magányos fenyő

Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő

Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér

Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél

S bár a lényeget még nem értheted

Amíg nem éltél nehéz éveket

Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk

Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a leszakított haldokló virág...kit nem hall a nagyvilág

Mint porba hullott mag, mi többé nem ered

Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.

Ég és Föld vágyakozása

Őszi szél sátrat bont ablakomnál,

S a hideg eső lelkemben csepereg.

Olyan jó lenne ha most karjaidban tartanál,

S messzire elszökhetnék veled.

 Jó lenne ha te is tűzzel szeretnél 

S lelked úgy lángolna értem mint a Pokol,

Karjaidba vennél és szorosan ölelnél,

Csupasz keblemen tudnád hogy menedéket kapol.

Úgy olvadnánk egybe mint az éjjel meg a nappal,

Szenvedélyünk lángja a csillagokig ér, 

Testemnek sóhaja egybefolyik ajkaiddal

 S nekünk már nincs sem idő, sem tér.

 Mi ez a vihar mit szívemben érzek?

Miért vágyok rád, ha nem lehetsz enyém?

Darabokra hullok és halálosan vérzek 

S te nem jössz, nem közeledsz felém.

Őszi szél kóborol most utánam

És arcomat a fáradt eső mossa.

Ezt az utat már sokszor végig jártam 

S nem hagyom hogy szétszórt szívem bárki is lássa.

Nem várlak többé az ablaknál ülve,

S nem kérem tőled hogy gondolj néha rám. 

A tűz mit őriztem, ki van már hűlve,

De szívem legmélye még mindig téged kíván.

Fájdalom

"Gyötrő fájdalom mi szívedet marja,

Valami lelkedet nyugodni nem hagyja,

Keserű gondolatok élnek fejedben,

A fájdalom érzete kavarog lelkedben...

Elveszett minden, végleg változott,

Szívedből a szeretet gyorsan távozott,

Sötétség lepi el minden napodat,

Egyre kínzóbb minden gondolat...

A reménytelen még a lelkedet tépi,

De szíved mélyen még titkon reméli,

Hogy nem veszett el minden, van még miért élni,

Megéri várni és továbbra is félni...

Küzdj a végsőkig, ne add fel soha,

Hiába is érne kudarcok sora,

Higgy a szívednek s ne hallgass eszedre,

S a remény fénye csillogjon szemedbe'..."